2011. december 28., szerda

Szoliva János

Ott, akkor

Ha egyszer, csak úgy, megállnánk,
ahogy a busz megáll valahol,
ott, ahol nincs megálló, sík terep,
csak hegyek, lepusztult hegyek,
ott, ahol felhőkbe túr a szél,
és hallható a menny, ahogy dörög,
és látható a csóva fejünk fölött,
s a távolban, talán messze,
harang zúgna félreverve,
ott, akkor megremegne a szánk,
összekulcsolódna a kéz,
ott, akkor eszünkbe jutna
litániákból megőrzött imánk,
„Uram, irgalmazz nekünk.”