2009. november 21., szombat

Loschitz Ferenc

Avar

Ma ősz van, és fonnyadt avarszag
leng a fák szoknyája alatt.
Összerakódott fölkavartak,
mind egy kis mozaik-darab.

Mind rozsdás, barna, nyálkás, nyegle,
összegyűrt, víztől tapadós,
míg te, készen új lendületre,
az ágak közül lehajolsz,

le, hozzájuk, az egybegyűrtek,
az egymás hátán bukdosók
hevével, ami hol kitüntet,
hol elrejt, ahogy száj a szót,

és suhanással, mintha lökne
a lég, azért hogy lerakódj,
és belekapaszkodj a földbe
vagy a világba valahogy.

A söprögető szél szitálja
hogy messze vagy közelre lök.
Hány földet érés büszke bája
tűnt el a rőt avar között?

Csak taposol benne, bejárva
távod, amit két pont kiad.
Nem több, mint lépéseid száma.
Nem hosszabb, mint az őszi nap.