2009. november 21., szombat

Gál Éva Emese

Szél

Arcomat szembe fordítom a széllel,
mögöttem árnyékokból nő a csend.
Talán a saját árnyam sosem ér el,
halkan kijátszhatom a végtelent,

s fölszabadíthatok egy tiszta percet,
a parttalanságból velem kitör,
hogy ne legyen rabszolgája a rendnek,
ami múltat örökít s örököl.

Egyetlen perc, időből kiszakítva,
amelyben a szabadság úgy ragyog,
mint a létezés elfelejtett titka,

amit nem torzít halálfélelem,
mert a távlatok kapuit kinyitja,
mikor a szél szembefordul velem.