Nyugalmas tájról álmodom.
Mentás mezők alusznak körben,
S azúr szelektől meggyötörten
Dúdolnak minden alkonyon.
Sötét egére messze tűnt
Felhők vonulnak; illat árad,
S a borzas füzek hajzatával
Tündöklő lelke elvegyül.
Estéli táj; szép és szelíd
Ember sehol; csönd és melegség.
Csak egy folyó villantja testét
Görgetvén álmos terheit.
*
Víz hólyagzik a sás tövén.
Gyűrűkké bomló, lusta hátán
Életre kél az égi sáfrány,
S míg vízipókok ösztövér,
Halk V betűket rónak rája:
Túlnan a tömzsi pergőréce
Az egek földsüket fülébe
Öblös fájdalmát felkiáltja.
*
Én vagyok széltében e táj,
Ám a menekvő kishalakban
Ösmérek igazán magamra
Mivel a vízbolt hajlatán
Konok erővel törnek által,
Ismerkedvén egy magasabb,
Estelibb és nyugalmasabb
És ritkább szféra zamatával.
