erdő alján nyílik a tavasz
két nyárfa egymásba hajlik
megdagad a kérgek
nedve
a Hargitán serénykedve
életek szállnak
méhre
bimbóra
rügyre
beszélik odafönt az istenek
ügyét szolgálják az embernek
vergődő éjjeli lepkék
megváltásra éhes röpte
kering ereinkbe
mindenki másért hal meg
ez a násztánc természete
előbb lélektől-lélekig
hullik a szó
kopik
aztán marad a kényes
tékozló ölelés
Akkor
Akkor
majd minden szép lesz
nem üt ki szégyenfolt
annak koronáján
ki egykor félt a sötétben
s kiáltott minden éjszakán
