Jöszte,
boldogság, gyere,
hová lettél?
Egyre
hívunk, gyere,
el te nem veszhettél.
Vagy tán
vörös napként
erdő közepébe,
hullócsillagként
hulltál
sötét éjbe?
Szárnyaló szárnyaid
mind
elégtek volna?
Vagy felénk
az utadat
elvesztetted volna?
Süllyedtél
a tóba
súlyos kő módjára?
Elhervadtál,
mint a dombhát
vadvirága?
Hol vagy,
te boldogság,
hozzánk mikor jössz te?
Sötétlő erdőbe,
annak közepébe,
minket is
nem vetsz-e?
Gyere el,
ragyogj ránk,
ragyogj föl
fényes nap módjára.
Melegítsd
vacogó szívünk,
hogy ne fázna.
Kányádi Sándor fordítása
