2012. június 3., vasárnap

Sulyok Vince

Anyanyelvem maradék szavai

A szavak, anyanyelvem
maradék szavai – miért
őrködöm oly féltőn fölöttük
továbbra is, hisz fél százada már,
hogy a sors kitépte gyökerüket
a szülőföldből, s ami élve maradt
közülük, dugdostam mindegyiket
sietve az idegen földbe, idegen
északi kertem hideg talajába.
Egyikük-másikuk készségesen
gyökeret eresztett az új
helyben is, ágakat-leveleket
az északi tavaszban, s hoztak
gyümölcsöket is, bár másmilyeneket,
mint aminőkről egykor álmodtam.
Vitathatatlan mégis rokoni
eredetük, egymáshoz tartozásuk,
bár vannak, kik létjogosulságukat
kétségbe vonnák esetleges idegenes
szófűzésük, szókincsük, ritmusuk
miatt. Én azonban tovább
gondozom és ápolom őket,
mintha a létük tőlem függene,
mert létük valóban csak tőlem függ.
Ügyelek is rájuk nappal-éjjel,
s arra is, hogy másokéival
ne nagyon keveredjenek,
mert ezek a szavak az én
anyanyelvem maradék szavai,
anyámtól örököltem őket, apámtól,
falumtól, hazámtól s a hazám
költőitől és pásztoraitól.
Azóta velem korosodnak és kopnak.
És most már örökjogon enyémek.
Hazámból csak ők maradtak velem.
Hazámból csak ők jöttek el velem.
S halálunkban is egyek maradunk.