2011. február 27., vasárnap

Egyed Emese

Pereg a hó

A Vlegyászán most csitul el a szél.
Most hajlik a fagy roppant dereka.
Az áfonyatő álmában beszél -
a holdas csöndben lassan pereg a
megbocsátás ajándék-havazása.
Sisakvirágok kóbor tüskeváza
ünnepre vált: befogadja a táj.

Kihalt birtokát az idő bejárja,
nincs tobozfürt, hogy ne ingana ága,
pereg a hó: hogy nyugalmat találj.

A völgyek biztonsága messze lent -
a csillagok színes világa távol,
várakozó csöndesség idebent.

A fenyvesen a fehér átvilágol.

A Vlegyászán vastagodik a jég
tavaly csontszáraz patakmedreken.
Madárszárny lebben, megvillan a kék,
felröppen szívbe fagyott énekem:

havazz, havazz! Boróka álma érzik
mindenen át. Élni fogunk, hiszem.
Most - várakozz. A csoda benned érik,
s felujjongsz majd! Túl tüskén, könnyeken.