2012. június 3., vasárnap

Tornay András

Sír és zokog a művész

Minden törvényszerűség ellenére
Sír és zokog a művész
Taszítja és csalogatja az egyszerűség
S csodálói nemesebbek mint riasztó tükörarca
Foltozott hálójában kincsek és bűnök csikorognak

Fénylik a tisztaság
Koptat az ésszerűség
A kérdés és kétkedés nélküli hit
Hullámokba hív
Meztelenül, álarc nélkül
Elsüllyedni, riadni, félni, hánykolódni
Kudarckegyelemben elégni
Parázzsá, hamuvá válni

És észrevétlenül feltámadva
Sziklasírból kiszakadva
Szárnyal a szenvedő
Mert megértette a legnagyobb titkot