2010. március 13., szombat

Káli László

Ha kezdhetném...

Ha újra kezdhetném! Ha lenne még egy esély!
Hogy akár az elejétől, mindent! Igen. Mindent
másképpen tennék. Hogy jobban? Nem hiszem.
Hogy rosszabb lennék? Nem. Még csak az sem.
Csak más. Másmilyen jó, és másmilyen rossz.
(A jobbaknak rossz, a rosszakhoz mérten jó.)
S az átlaghoz képest csak hétköznapi. Olyasmi,
mint esőcsepp a tengerben, mint cseppekben
a tenger. Merthogy épp olyan apró az ember.
Ha kezdhetném elölről! Talán azt a régi dalt
másként énekelném, azt a régi utat elkerülném?
Vagy az a régi út! Engem elkerülne? Ilyet vajon
mi végből tenne? S ha így tenne! Abban ugyan
mi jó lenne? S a cél akkor mi lehetne? Nagyon
fura világ lenne, ha mindig mindenki mindent
újra kezdhetne. Egyszer élünk, s ez így van jól.
Mi elszaladt, vissza nem hozható, nem pótolható.
Most kell élni, nincs ismétlés. Egyetlen az ember,
megismételhetetlen. Él, és nem lesz még egyszer.
Igen. Ha lenne esély, s mindent elölről kezdhetnék,
éppen ilyen lennék. Mert ez vagyok, így lettem én!
S ha nem is vagyok olykor büszke magamra,
büszke vagyok lányaimra, fiamra. S ha én, nem én
lennék, vajon amit tettem, az a másik énem hogyan
tenné? Nem! Nem kezdeném újra semmiképpen!