2012. május 30., szerda

Szabolcsi Zsóka

Otthoni emlékek

Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.

Messze kerültem.
Régi utak titkait
őrzik álmaim.

Egy fodros felhő,
haj, épp olyan, mint régi
otthonom hegye!

Ugyanaz a hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?

Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?

Kertünk végében
kinek nyújtja árnyát ma
régi diófánk?

Együtt csodáltuk
barackvirág illatát.
Ma én itt, te hol?

Lépteid árnya
súlytalan lebegéssel
vész sűrű ködbe.

Csak reményeink
lebbenő fátylaiba
kapaszkodhatunk.