Halkan lopódzva jön az ősz,
Tolvajként lábujjhegyen
Surran át a dombokon
Hegyeken.
Egy pillanat, s már tovatűnt.
Nem maradt nyomába' más,
Csak fák levelén halvány
Sárgulás.
És újra tombolhat a nyár
Gondtalanul, fesztelen,
S nem látja senki, hogy már
Meztelen.
Mert zöld köpenyét tolvaj ősz
Fölkapta önmagára,
S átfesti sárga-vörös
Barnára.
Tőle a tél, e szemtelen,
Zsivány lopja majd tovább,
Hogy fehérbe öltözzön
A világ.
