Múlnak az évek, én növök.
A távolságok messze tűnnek,
körülfonnak vad időkörök.
Lassul már a szívverésem,
megkövült komor színek
uralják belső ürességem,
csapkodnak hínáros vizek.
Keresem azt a pillanatot,
mit hajszolt emlékem meghagyott,
a sok lila-bíbor alkonyatot
útjaimra gyúlt csillagot...
Felneszelnek hívó szavak,
örök-idők hűsége száll!
Kitartásra szólítanak,
felnőtt a gyermek már...
Magasodik a derűs hegyoldal.
Közel és egyre távolabb,
a völgy az orommal kel birokra,
az elmúlás fájón megfogan...
