Már tudom, mi az ajándék,
örök pillanat, míg az idő rohan.
A szerelmen túl nekem,
világomban élsz boldogan.
Az öbölben korhadó csónak,
hullámok hátán sír a nap,
kagylóba rejtem, mit írtam,
száz éve nem láttalak!
A magány lázban éget,
mégis gyógyítasz, ha úgy fáj,
leveled palackba rejtve
sodorta partra a dagály.
Igazgyöngyre leltem, értünk
Neptuntól semmit sem kérsz,
s bár más szigeten csillog fényed,
a szerelmen túl bennem élsz...
