2010. március 6., szombat

Bodnár Éva

Idő

Nem akarok többé
átkos hangulatban,
önmagamat becsapva
menekülni.
Egy kis időt kérek
a sorstól –
(gondolatban újra) – élni.
S újraélni pillanatokat,
hol a gondolat szabad.
De jó lenne...!
Nem menekülve...
Csípős hideget arcomon,
téli napokon,
nyáresték simogatását,
illatát...
De jó lenne érezni...,
mi a szabadság?!
Gyötrődés csupán.
Vágyálom,
mely egy szomorú délutánon
megtalált?
Vagy mégis létezik
és keressem tovább?!
Láthatnám arcát
egykor boldog
önmagamnak?
Feledve azt is,
hogy annyian
becsaptak?

Sors! Adj időt!
Csupán egy percnyi
pihenőt...!
Erőt gyűjtenék.
Aztán futnék tovább,
nem sejtve az eljövőt...
Csak a múltból kérném
azt a békés, boldog,
önfeledten éltető erőt:
Egy percnyi időt!