2012. április 15., vasárnap

Nagy Ádám

Tavasz előtt

Most csendben állok és nyugalomban:
a napnak utolsó bronz lángja lobban,
távol ásító gyárak sziluettje,
mi gond volt és teher - az elfeledve.

Nem hallik munkának fájó lépte már,
s lassan elcsitul az utolsó madár,
sűrű árnyat sző a szél minden ágra.
Tanyát ver a kertek esti magánya.