2012. április 15., vasárnap

Halmai Tamás

Hajnali válasz

Párás öröm, fény mindenütt,
a világ résein besüt
a túloldalak tündöklése,

valami külső azonosság
a lét eszmélő belsejébe,

akárha erők viszonoznák
a hajnal puha terveit,
összefüggések, taglejtések,
félbehagyott templomi ének
virrad és kiteljesedik,

mert először mindig a fény,
aztán a szó, aztán a testek,
a világosság idején
egymás után fölmagasodnak
az egymás lényegéből lettek,

tengerek, dombok, lámpák, holdak,
távol városok kincsei
torlódnak rendbe, egész létük
a lét egészét hirdeti,

múlhatatlan esendőségük
besüt a márvány homlokon,

a teremtéssel még rokon
természetük oly idegen még,
érthetetlen, miféle fenség
hív érteni érveken túli
hálával fűszálat s halált, megtudni
égi joggal a földön,

az öröktől mit kapott kölcsön
a fény, a nyelv, a vers, a hit,

fölfejteni a dús alaktan
drága derűjét, tudhatatlan
anyagú titkot az anyagban,

meglelni az irgalom réseit.