2012. március 11., vasárnap

Seres László

Virágok

Anyám
virágokról álmodott,
szívében őrizte a tavaszt.
Hiába cibálta jeges szél
a hóba hullt zörgő ágakat,
s visított be az ablakrésen
zord ezüstje a morcos télnek,
arcán rózsák mosolya nyílott
reggelente, mikor felébredt.
Kötényben hozta, lábujjhegyen
hajnaltüzek fénylő illatát
-úgy nevetett akár egy gyerek-
lerázta rólunk a zúzmarát,
s ébredt, nyikorgott az öreg ágy,
táncolt, szökellt a hópihe had.
Kereste a négy kölyöklábat
a gyűrött nagykabátok alatt.

Ki törődött
ott jéggel, faggyal,
csillagszemét az ég csókolta,
virágtestével hajolt fölénk,
hogy összefogjon egy csokorba.
Elmesélte, ma szép a reggel,
friss hó hullott a Körös-gátra
s kinyílott ablakunkban
Isten kristályba lehelt jégvirága.

Így gondolok rá, míg keresem,
ha fagy gyötör, vagy éget a láz
s a hajnal fényözönnel ébreszt,
hol van az utca, hol van a ház,
a süvöltő szél a vad folyó...
Mintha átaludtam
volna ezer évet
nélküle, míg csillagokban jár
-a hozzám ma is visszajáró-
és virágjairól álmodik

Valahol...
mindig
tavaszodik...