2012. március 11., vasárnap

Kun Magdolna

Anyám álmai...

Anyám álmait már könny-virágok őrzik,
téli kertje illatát néhány földdarab,
mit gazdátlan sarki széllel fúj
a hajamba tépő hiány-gondolat.
Tágul az idő, növekszik a tér,
de a vállra szakadt érzéstömeg
ugyanaz a régi,
hiába akarok újra és újra
eltemetett életének romja fölé nőni.
Sokszor próbáltam hozzá formálódni,
megtalálni benne régi önmagam,
de csak feszült a távolság
a két szívverés között,
s én minden megtett lépésnél alulmaradtam.
Már nem védelmezhetem illó álmait,
nem rajzolhatom magam lelke közepébe,
csak emlékezni tudok néhány gondolattal,
mitől talán boldogabb lesz
égi küldetése