2011. augusztus 16., kedd

P. Pálffy Julianna

(néma sikolyban hangtalan a könyörgés)

Kilincset markol a kezem.
Még visszanézek, de csak
távoli csillogás vakítja szemem,
a közel - ködfátyolos.
Eltévedtem. Mintha ezernyi,
apró villanás mutatna utat,
én mégis kerülöm, csak
gödrökbe lépkedek, némelyik
mély - hát elsüllyedek.
Testemre sár tapad, visszahúz,
hideg érzéketlenséggel szorít.
Emlékfoszlányból, kínnal épített
minden létrafok, de kudarctól
véres minden ujjam, visszazuhanok.
Még remélek, várok, kilincset
markol a kezem, hívó szavad,
ha van, ha lesz - megismerem.
- Nézz rám! Kilincset markol a kezem!
Csak egy nap! Csak egy délután!
(néma sikolyban hangtalan a könyörgés)
Ha nem szólsz, ha nem válaszolsz -
az ajtót..., szépen-lassan...
becsukom... magam után.