Molnár Péter

Hajnal

...már csak a szerelem.
És az álom.
Minden éjjel ugyanaz:
Magamba markolok, s
ujjaim közül kipergek lassan.

Az ablakban állva
bámulom a kénszín udvarú
holdat.
Hallgatom, amint az éjszaka
karmokból sző csendet...