2011. július 7., csütörtök

Kovács Anikó

Kék éj

Így éjjelente minden fájdalom elapad,
az emlékekhez fut
vad áradása álmatlan álmaimnak,
- patak menekül így korhadt pallók alatt-,
fölfeslik az idő,
billeg az árny szobám sárga falán,
csak lámpám fakó fénye imbolyog árván,-
kint köd van,
lassú szél pörög,
szigorúra barnul a nyári rög,
és kulcslyukon szivárog ezüstje a holdnak,
befénylik a nagy álom barangoló illata,
mint kékes alkonyatban a bükkfa bölcs szava…

Földereng a kék:
szép vénád az erős, izmos csuklón,
ott vezeklek szemedben,
konok hittel hiszem: maradandón...
ízesedik számban a körte kívánság:
újra velem légy a töprengő, vén fák között,-
ragyogjunk,
mint fenyvesben az aranyló mézgacsöpp;
elült ma bennem a nap pecsétje,
a nappal elmerült az ősz rozsdás teknőjében,
érett kalász már sehol sem sárgul,
hull a koppanó eső, és minden gondolatom
az októberi éjkék őszbe ájul.