2011. július 13., szerda

Joan Fortuny

Költészet

Ha írok, nem azért, hogy kitöltsem
az űrt létezésem határai közt.
A vers mindig úgy jelenik meg előttem,
mint
egy másik realitás.
Én vele társalgok
itt-ott keresve a helyemet
mintha ismerkednék a hangokkal s a környékkel.
De az, mit magadnak kapsz,
a mi kettőnk hasonlósága.
Valóban sokan vagyunk,
és az emberi sorsban
mi mindannyian csak jel, öröm és csend vagyunk.

Dabi István fordítása