2011. június 12., vasárnap

Jószay Magdolna

Int a Hajnal.
Elűzi az Éj végtelennek tűnő árnyait.
Jelez az óra:
elmúltak a semmiről sem tudó, felejtő perceim.
Kezdődik.
Már várnak a tovább-lét még nem sejthető órái.

S ha bevégzem napi küldetésem,
újra várnak az Éjnek gyógyító,
csendes megsemmisülést hozó,
továbbéléshez erőt adó
kegyes pillanatai.

Az én pillanataim. Szeretem őket.
Szívem addig boldog,
míg nem tolakodnak tudatomba
a legyőzhetetlennek látszó,
könnyebbséget tipró
baljós Reggelek.

Hol vagy, Istenem?
Most segíts nekem!
Nyiss rést az áthatolhatatlannak látszó falakon,
küldj lelkembe fényt, szólj bennem,
mint annyiszor,
adj erőt, hogy elviseljem;
nyugalmat, mit kínlódó lelkem
már csak az Éj irgalma által
hagy nekem.