2011. január 15., szombat

Fövényi Sándor

Egyszerű szerelmes vers

Szeretlek, így egyszerűen,
ahogy ember szerethet embert,
mindenféle bájolgás nélkül, virágok nélkül,
csak átölel szemem, akár ég a tengert.

Nem tudom, érzed-e, mikor éheznek ujjaim,
tested a távolság, de mégis végigsimítja,
újra és újra, felhőkön keresztül bújva,
és hiába hullok a földre, ha álmodom, szabad vagyok.

Kőből faragottak a nappalok,
vagy lehet, inkább fojtogató futóhomok,
hogy ne szóljak, számban karcos percek,
egy órát szerethetlek, ám az üveg forog, forog.

Most éjszaka van, túl nagy a csend,
a botló sötét koppanásán kívül semmi nesz,
ezerszer szeretlek, mint zuhogó záport az eresz,
cseppjeid összegyűjtve, lágy folyóvá csendesülve.

Így óceán leszünk,
majd az albatroszok vijjogását ringatjuk,
fiókáikként kitátjuk hullámaink,
hogy megetessenek bennünket a repülés titkával.