2010. október 22., péntek

Székely János

Ember-jusson

Én nem mutatkozom meg senkinek.
S ugyan ki tudja, mi rejtőzik bennem?
Mit hordok bölcs és hallgatag szívemben?
Ugyan ki tudja? Lám, ki fejti meg?

Ki tudja, lelkem mért s hogyan remeg?
Hány furcsa szándék kergetőzik abban?
Hány aljasságot forralok magamban,
S hány ízletes gyümölcsöt érlelek?

Nem tudja senki! Hűvös és csodás
Páncélként óv a szörnyű hallgatás.
Mi óvna még, ha ezt is sutba vetném?

Ember vagyok, s ez vádra már elég:
Nincs rágalom, hogy rám ne illenék,
Se hódolat, hogy meg ne érdemelném.