2010. augusztus 12., csütörtök

Szabolcsi Zsóka


...És szétterülnek a hangok

...És szétterülnek a hangok:
minden keserűség, apró tragédia, fájó emlék bennük lüktet,
pillanatnyi örömök, boldog percek, könnyes hangulatok és
lelkes mosolyok kavarognak,
eszméletlen öntudatlanság, lebegő testetlenség,
a harmóniákból és diszharmóniákból kibomló önfeledt suhanás
repít valahová,
a cél a semmi, az utazás örök, a lét rövid, a végtelen kitágul,
a lélek elszáll, s már nem hat sem gravitáció, sem idő,
korlátok és falak, rácsok és görcsök eltűnnek,
minden időtlen, minden örök, minden szabad.
Korláttalan fantázia, határtalan érzések, áttekinthetetlen végtelenség,
mámoros felszabadultság,
a megsemmisülés és az élni akarás,
az elszabadult vágyak, a lehető lehetetlenségek
szállnak velem,
ha néha, a kimért, megkötött, szabályozott, feszültséggel teli,
görcsökkel és bizonytalanságokkal áthatott,
szűkre szabott időhatárok között
hozzájuthatok pár percre
a zongorámhoz...