2010. március 14., vasárnap

Kálnay Adél


Fohász

Ó fényes Hold!
Te látod éjszakáimat,
Ágyam szélén sápadtan ülök,
udvarod közepén ül így
az égi királylány.

Csak hallgatom,
milyen neszeket küld felém
bársonyos hangján az éj,
ez a jóságos gazda,
tied, s enyém.

Ablakomból látom,
fényedben fürdenek a fák,
hosszúra nőtt árnyékuk
ráborul a rétre,
s a folyóig ér.

Reszket lent a víz,
és reszket tétova lelkem,
mennék, de maradnék is
ebben a romló világban,
én, nyugtalan vándor.

Eressz el Hold,
vagy emelj magadhoz végleg,
legyek inkább szellő vagy
pára, a táj felett suhanó árny.