2010. január 3., vasárnap

Hollósy Tóth Klára

Suttogja csendesen

E véglegesnek tűnő beállt, hűlt világ
lomha köde mélyén apró kis koboldok,
konok, hidegbedermedt csipkefürtű fák
zúzmarás ágain a jövendő lombok.
E kietlen otthon mozdulatlanságán
napfényre éhen magamban bolyongok,
az öröklétű tél bezárta kapuját,
rettennek a fásulttá csupaszult gondok.
A fenyves sávja zöld reménysziget
szelíd vigasza ringatgatja lelkem,
az erdő csend-akkordú létígérete
bűvöl hitemből koronát felettem.
Szálló hópelyhek hada pillámra röppen,
suttogja csendesen: ne, ne légy hitetlen!