2009. szeptember 27., vasárnap

Sós Barbara

Magdolna-dal

Futva futottam a tömegek után
s félőrült kerestem az összes okot,
mindazt, amiért a nép Téged imád.
De fejemre törvényed vádat kohol,
oly' érthetetlen, hisz' tudom, szelíd vagy
s örökkön felmentesz vétkeim alól...
Kettősséged nem állhatom - hevít a
vágy egyre mégis és vad könnyek marón
csorognak alá: koldusod lettem
názáreti szépem, kincs-szerelmem.

Engedetlen húgod vagyok még mindig.
Máig sem értem s kételyeim tépnek;
lehet kegyelmed nekem is a sírig
elegendő, ha tenger démon éget?
Megtartsam-e, mit képtelennek érzek,
vagy bízzam szívedre életem s magam?
Elég, mondd, elég Neked semmi vérem
s ki sosem hódol be, mégis hű marad?
Szólj hozzám, míg a nap végleg lenyugszik!
Vidíts fel újra, épp csak egy huncutnyit...

Jóságod, bocsánatod, ha rám is áll
- most még nem tudom, csak átkozni magam -,
bűneim végre meztelen lábadnál
elsírom majd Neked s átölel hajam.
Királyom leszel, hinni fogok Neked.
Egyszer, majd egyszer, mint megvetett, árva
áldani fogom gyönyörű türelmed!
S bármikor, Benned bánat, kín, ha járna,
kitartok Melletted s megvigasztallak!
Bár csókolhatnám Istent szóló ajkad...