Magánosságom kertjébe fogadlak
s a sárkány-csőrű Napnak felmutatlak.
Gyöngyház-nyelű, varázshatalmú késsel
beoltalak: örömmel, nevetéssel.
S szomorúságod gallyait lemetszve
figyellek: élsz-e? féllek, hogy: szeretsz-e?
A harmatot, ha dermedt még a reggel
melengetem forró leheletemmel,
S ha láng a szél és delelőn a nappal:
befedlek hűvös, árnyékos szavakkal.
