Keblemre bújtál és felmelegedtem,
mint zsálya hantjaival a lapály,
ha füvön lépő, terelgető estben
puhán pihen s fehéren rajt a nyáj.
Oly könnyű voltál, fűszálat se hajtó,
mint alvó báránykák halk szendere,
s oly leheletnyi, mint térdhajtva alvó
nagy nyájak párázó lélegzete.
Tartottalak, mint lebegő kis pázsit,
s szívem oly óva, halkan dobogott,
őrízve széledező szunnyadásid,
mint nyáj körül ha járnak pásztorok.
