Reggelre sötéten beborult;
Egész éjjel fájt a vállam.
Anyám szeme is elkomorult,
esőt éreztem szavában.
És esett. A szívem is megázott,
s fázni kezdtem a virradatban.
A felhő tenyérrel arcul vágott,
Csak vacogtam, és csak vacogtam.
Hullt az eső, a víz egyre gyűlt,
ahogy a lelkemre is ráült a bánat.
S bennem egy kérdés felmerült:
Miért szögelnek a kutakra deszkákat?
Kezünkből kifolynak a napok,
gyerekkorunk homokvárain nyargal a szél.
