S ha azt mondom, magyar vagyok;
hangom érces, szemem ragyog,
mint fenn a csillagokban
tüzes fény támad, fényes glóriákat
látok homlokom körül,
- én tudom, mit akarok -
szívem feldobbanva örül,
mert nincs még egy nép,
ki ennyi szót kapott örökül.
Ékes anyanyelvem,
mely ontja a szavakat,
nincs érzés, bánat,
mit el nem mondanak?
csak nekünk beszél a finom,
mindent kifejező árnyalat,
mi semmit nem jelent másoknak;
mint Shakespeare hetvenötödik dala,
a Szabó Lőrinci csoda:
" az vagy nekem, mi testnek a kenyér"
hát így vedd ajkadra a szót,
úgy hangozzék, mint az ima,
mely Istentől kér sóhajtozva.
Legyen a szó, a remény,
a bíztatás és az erény,
adjon vigaszt a sírónak,
édes szerelmet az ifjaknak,
bársonyával temesse a holtat,
és ne engedje feledni,
hogy miénk lesz a Holnap.
