Amikor verset ír az ember,
mindig más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.
Amikor verset ír az ember,
nem írni volna jó.
(József Attila)
Édes csóknak lenni, remegő
ajkadon volna jó,
meleg sálnak nyakad körül,
mikor fázol, s hull a hó.
Menedéket nyújtó lakatlan
szigetté válni volna jó,
hol visszhanggá érik lelkedből
értem kiáltott szó.
Tikkadt nyári napon, hűs
hullámmá válni volna jó,
elmerülsz majd bennem,
ízem a bőrödön: csak só…
Ha újra születnél,
bölcsőddé válni volna jó,
s lennék lázas éjjelen,
szelíden álomba ringató.
...
Ahogy búcsút int a kezed,
szívedbe bújni volna jó,
elrejtőzni egy versben Neked,
mit olvasol, az utolsó.
Ahogy búcsút int a kezed,
sírni volna jó.
