Gerd Kuzebaj

Énekeim

Énekeim vén
folyamok mentén,
égi utakról,
hol pacsirta szól,
esztendők hosszán
szegődtek hozzám.
Udmurt falvakban
járva jártomban,
hallva hallgattam,
gyűjtve gyűjtöttem.
Éjjel fektemben,
ülve imetten,
kelve keltemben,
hogy ne felejtsem,
mindet leírtam,
guzlimra bíztam,


s el-eldalolva
népem szívébe
rejtettem annak
gyönge csücskébe.
Falvaink hosszán
szegődtek hozzám,
ablakok, kertek
alatt virrasztván.
Mindig csak loppal,
féltett titkokkal
mentem, osontam:
népem fájdalmát,
éjek énekét
kitudakoltam.
Pacsirták gyémánt
csengettyű hangját,
fülemüléknek
arany danáját,
mind megtanultam
énekeinket
rájuk hangoltam,
azok nótája
lett a példája
minden dalomnak.
Napszentületkor
a síró népnek
vigasztalásul
jól fog az ének:
kimegyek hát a
faluvégére,
írt vinni népem
sok nagy sebére.
Velem örülnek,
kedvre derülnek.
Tavasz jöttével,
vizek nőttével,
virágnyíláskor,
vidámodáskor:
pendül a guzlám,
sereglik hozzám,
gyűl a népem, dől
s körém verődve
kap új erőre.
énekeimtől

Kányádi Sándor fordítása