Ugy-e, hogy azért megbocsátod
bennem ezt a sok szomorúságot,
huszonötéves szomorúságot?
Látod, nékem csak fájt az élet,
látod: belőlem minden kiégett,
imádság, sírás, álom és ének.
Engem már régen elsirattak,
lelkek közé sem számítottak,
engem már régen magamra hagytak.
Hidd el: én sokszor úgy csodálom,
hogy mellém álltál hittel és bátran
s nem riasztott a szomorúságom.
