Naponként igazságtalanságok közt...
Azt hittem, megszokom.
Hisz már öregszem. Tudom, jól tudom,
az ember kis dologból nem csinál nagyot.
Meg lehet szokni az éhezést,
olykor a szomját elnyomja az ember,
ideig-óráig lélegzetét is visszafojtja,
lelke elalszik egyidőre, mint telenként a fák.
De a levegő körültünk szennyeződik,
sejtjeinkből az oxigén kopik,
meglazulnak izmok, idegek,
bőrünk belepirul, szégyelli magát,
a száj úgy érzi, mást nem is tehet,
nyüszít, vonít, egekre kiált,
akár az állatok, vadak, vert ebek,
s rájön, hogy tévedett.
Tenni kell. Megszokni nem lehet.
