Hanyatt dőlten feküdtünk a fűben: te meg én.
A forró nap tüzében az ég olvadt viaszként
csurgott alá a sárga tarlókra - nagy folyó.
Nyomasztó, fülleteg csönd feküdte meg a földet,
s egy kérdés le a lelkem legmélyéig hatolt.
Énnekem nem mond
semmit a föld? Ez oly kegyetlenül tág
s gyilkosan néma nagy, kerek föld,
semmit se mond?
Hogy jobban halljam, a rögökre nyomtam
fülem - kétségek közt és megadón -,
s a rög alól én ekkor meghallottam
szívednek hangos dobbanásait.
A föld felelt nekem.
