2012. augusztus 4., szombat

Kiss Tamás

Láthatatlan

A sziklák behajolnak a vízbe,
a tenger meghasad.
Tündéri árny vonul az égen,
alatta megremeg a csönd,
a szív végső dobbanással esdekel.
Nincs idő, nincs idő, nincs idő.
Az órák kitáncolnak
a marasztaló terekből,
nem mérik múlandóságunkat,
pörgünk a magunk törvénye szerint.
Nem az a jó, ami látható,
tapintható, vagy fogható:
három hangszerből egy zene,
a hallható, a súgható, a búgható,
a három plusz egy dimenzió.
Ahogy egy láthatatlan ágon
szólal a feketerigó.