2012. augusztus 4., szombat

Birtalan Ferenc

Szépítő vers

Ez egy szépítő vers.
Messze nádas.
Bodrozó víz ringat
szárcsákat, vadkacsákat.
Októberfény.
Ajándék-meleg.
Balról jobbra, kicsit a túlpart felé,
sirályok kerengenek.
Nincs semmi szél.
A tarkót sütő napsugár
szinte altat.
Egyszerű minden.
Benne a mindben,
valahol Isten is hallgat.

Ez egy szépítő vers.
Nem titkolok semmit.
Nincsen mit tagadni.
Elmúlásévszak.
Nem siet, épp csak lépked,
ne higgyük azt, most nem halad.
Ezek negatív sorok.
Fuss át fölöttük,
legyen az, minek szeretnéd.
Hidd reményesre
– süt a nap, melegség –,
odébb van még az este,
most minden arany még.

Ez egy szépítő vers,
ősz-ízzel, Kis-Dunával.
Akár a kezed is itt lehetne,
ahogy én, kinyújtanád a lábad.
Jóra vennénk a dolgot,
kellemesre.
Kicsit gondolkodom az őszön,
mondanád,
mintha az elmúlás, a nemség...
Én lélekben a nádasnál időzöm.
Hal háta villant.
Igen, ez itt még jelenlét.
Elmenőben az ember visszapillant,
hallgatja a semmi földi csendjét.
Kezedet kezemre tennéd,
szépítendő e versemet.