Mindennap temetünk, mindig csak temetünk,
érzéseket, embereket, jövőt, jelent, múltat.
Egyszervolt létünk is, csak hervatag koszorú,
melyre már a születés is holt könnyeket hullat.
Mindig csak siratunk, fájunk és szenvedünk,
ezer halált kivédünk, de csak egybe halunk bele,
abba az egyetlenbe, amit már nem él túl a szív,
mert győzni fog felette a bánat ereje.
