2012. július 25., szerda

Jószay Magdolna

Könnyek

Ha könnyek égetik a szemed,
szaporán pislogsz, ne lássák...
talán szégyenled, meglehet;
a könnyek - úgy érzed - leginkább
kiszolgáltatottá tesznek,
így hát tartásod, gerinced egyenes,
lelked acélosan megkeményíted,
hogy mimóza-sérülékenységeddel
vissza ne éljenek...

Ám ha mégis... hirtelen, a zokogás
zihálva szaggat s tör ki belőled;
fuldokolsz, mert van, hogy kivédhetetlen...
mert mit rejtesz, oly elviselhetetlen;
már mindegy, ki mit gondol; nem számít,
mennyire nehezen viseled, ha sajnálnak;
s már az sem érdekel, ha hátad mögött
kárörvendést sejtesz... nem fontos, hidd el!

A könnyeknek néha menniük kell...
engedd, hadd áradjanak!
Szívnek, léleknek friss levegő kell,
ússzon fájdalmad könnyeiddel messzire, el...
a könnyeknek időnként menniük kell,
ne törődj senkivel, semmivel,
engedd hát, engedd őket
messzire, el...