2012. június 3., vasárnap

Gősi Vali

A végtelenség tenyerén

Ha írok néha, a versben ott vagyok,
s a fojtott hangon síró verssoron
míg átoson a lopakodó bánat,
lassú táncot lejtve arcomon,
lágy fényével megsimít az emlék,
és rám hajol az est a balkonon.
Megérint az égbolt szende csendje,
a mindenséggel míg együtt vagyok,
csillagfényben világlik a lelkem,
és énekelnek szelíd angyalok.
Áthallik az éteren a dallam…
a végtelenség tenyerén vagyok,
és e könnyű, égi lebegésben
rám köszönnek mind a csillagok.