Bennem a lélek teljességre vágyik,
erre törekszik, de mégis hiányzik,
csak töredékét birtokolja minden,
s ami másban van, az még bennem nincsen.
A mindenségnek kis része enyém,
s a részekben a minden jön felém,
míg a remekmű végül összeáll,
és lelkem Istenre rátalál.
Tér és idő közt kifeszítve énem —
magam magammal és az Úrral mérem;
parányi helyem így lesz egyre jobb.
Minden napommal földi időm fogy;
jövőm s jelenem lassan múlttá válik:
akkor már semmi, semmi nem hiányzik.
