tollam akadozva ró betűket
botlik a szó
menekülne…
tintavonal fogva tartja
papírra húzott torz jelek
mesélnek arról
amikor néha boldog vagyok
és arról ha szenvedek
verseknek álcázott sorok
dalolnak
sírnak
árulkodnak ki vagyok
bár forró a szív
mégis majdnem megfagyok
felfedi titkaim
a szó
a feszülő és szabadulni akaró
betűvé silányított gondolat
be nem vallott
soha el nem követett vétkeim
a dicső álmok
és a halovány tettek
mind-mind szavakká lettek
és lassan már elhiszik
hogy ők én vagyok
néhány szürke vonal a papíron
ami nagynak képzeli magát
eljátszanak a versek
kis halálokat
nagy szerelmeket
villanás léteket
és örökkévaló perceket
lelkem ezer lenyomata néz vissza rám
mind az enyém
de egyik sem vagyok igazán
