Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé
és visszacsúszom mindig...újra...
Kitartóan, de egyre nehezebben
mindig csak újra...újra fölfelé...
Néha fölérek: föl a csúcsra.
Körülnézek és mindenütt romok,
ledőlt falak és szürke sivatag,
összezárult vagy beszűkült utak,
ott fenn sincs más,
csak az, mi odalenn.
Fölébredek.
Fel kéne adni végre...
Nem lehet.
