A nap fényes csontjai mélyen elásva,
ránk a csönd éles árnyéka néz.
Szétszórt tárgyainkban sűrű éjszaka,
a lázas lélegzetvételhez arcunk nehéz.
Hiába fordítjuk sápadt homlokunkat
– – – fáradt tenyerünk felé.
Ujjaink elporladnak az ég alatt,
és legszebb álmaink a csillagoké.
