2011. szeptember 25., vasárnap

Parancs János

Régóta élek itt

Régóta élek itt
egykedvűen a szomorú őszben,
nyirkos falak, fák és romok között,
botladozva tüskék, üvegcserepek közt,
csodálkozva bármily semmiségen.
Régen dió ropogott a talpam alatt,
vagy a lehullott, száraz faág pattogott,
de ez a közvetlen hang örökre elhallgatott.
Mostanában távoli csattogást hoz felém a szél,
és viszi tovább keletre, nyugatra,
északra és délre; hogy honnan hozza,
vagy kitől hozza, nem tudom.
Üres konzervdobozok összelapítva mindenütt.
Félig a földbe süppedve egy szobor;
esőverte arcán rothadó falevelek.
Naponta visszatérek és csodálkozom:
semmi változás. Csak a köd szitál.
És újra elindulok a fák közt;
botladozva megyek tovább,
bár minden követ jól ismerek.