2011. szeptember 18., vasárnap

Bartalis János

Most jöjj el, Isten...

de tört szavakat tudtam csak mondani.
Félig készeket, értelmetlenül.
Csak sóhajtani tudtam, Uram.
Mint a nyári rét vagy a fűz.
Ne rój meg most -
ha egy életen keresztül
kerestem a lázas szavakat,
ékéül a Te templomodnak
- s hiába kerestem.

Üres a kezem. Itt állok,
Azt hittem, az élet csúcsán
fénylőbb világot látok.
Hogy fenn a magason, túl mindenen,
amit csak kerestem, mind elérem.
Megtalállak téged.

De csak sötétet látok,
bús világot.
Kevéske fényt és halvány
gyertyalángot.
Csermelynyi havasi patakot,
mely nem ringat üde csillagot.
Azt hittem, megtalállak Téged.

Mint gyermek mentem.
Nyújtottam kezem.
Most szóljál, lelkem.
Miben is hittem?
Fűpárnára hajtottam fejem.
A világon általmentem.
Most jöjj el, Isten.